Új bejegyzések 2010 02. 04.

-Ramalundjam Ajit Chaman előtürténete

-Cortius Theodoros előtörténete

Új bejegyzések 2009 12. 13.

- Ulrich Bereichert előtörténet

Új bejegyzések 2009 10. 29.

- Vis-források táblázat

- Izmail; a szaracén kereskedő

- Köpcsük; a fiatal kun harcos

- Anselm d' Fisco frissítése

Hamarosan jön:

- 1199 évi kronológia

- Szeben vármegye helyzete a századforduló környékén

- Cortis előtörténet

Név: CORTIUS THEODOROS (CORTISZ)

Cortis Theodorus naplója

1167-ben születtem egy Asfar nevű koszos kis falucskában, Szíriában. Fiatalkoromból nincs sok emlékem, az otthoni körülmények sajnos nagyon rosszak voltak, ezért 5 évesen elszöktem otthonról. Egy darabig a sivatagban bolyongtam, amikor már úgy tűnt teljesen eltévedtem és itt lelem halálomat, egy arannyal szegett kaftános fekete férfi talált rám, és palotájába vitt. Rajtunk kívül csak szolgálók éltek a palotában, bár ezek a szolgálók egytől egyig mind különösen viselkedtek, mindig ott voltak ha kellettek sohasem fáradtak el, és talán nem is ettek-ittak. Csak később jöttem rá, hogy ők valójában nem mások mint a ház urának bábjai, akiket könnyű szerrel irányításom alá tudtam rendelni. Jókat szórakoztam. A ház úra mint kiderült számomra hatalmas erőknek parancsol, ő nem volt más mint későbbi mesterem, Reforus. A palotában aztán sok mindenre ráébredtem, azt mondta tehetséges vagyok, érezte bennem azt a hatalmat amivel képes vagyok bármit irányítani. Erőmet hosszú és kitartó tanulás árán, bár könnyűszerrel értem el, ezért mesterem mindig is gyűlölt.

22 éves voltam mire elnyertem beavatásom, egy szörnyű bestiát kellett irányításom alá vonnom, a beavatás sikeres volt, de lábamat el kellett vesztenem. Nem gond, mondta Reforus, ha lesz elég hatalmad visszaadhatod majd magadnak. Ezután 5 évig mellette dolgoztam, tanultam és játszottam, óriási erőknek parancsolhattam, melyeket mesterem oly könnyedén a kezembe adott. Majd bekövetkezett amire nem számítottam, míg távol voltam a palotától Reforus megidézett egy szörnyű túlvilági teremtmény, akit nem tudott vagy nem akart irányítani, így végül is a bestia átvette felette a hatalmat. A Rend törvényei értelmében, segítséget kellett kérjek a Házaktól. Így hát észrevétlen kisurrantam a palotából, és felkerestem a Rend tagjait, hogy megfékezhessük azt a valamit. Az ádáz küzdelemre 1192-ben került sor, ahol végül is sikerült megfékezni mesteremre törő démont. A harc során láttam a démon valódi alakját benne mesterem szellemével, aki dühöngött és őrjöngött, hogy elárultam. A küzdelem számomra fájó lelki és testi sebeket okozott, mind a mai napig, amelyektől, lehet már éltem végéig szabadulni sem tudok…

Sorsom Roto mesternek az Erdőelvi Tribunálé mágusának köszönhetem, aki befogadott és segített, persze ennek is megvolt az ára, ugyanis a Reforus elleni küzdelemben elesett mágusok, és bajtársak vére örökre ott szárad a lelkemen, mondták. Roto így elvette a szigilemet, hogy többé szavam ne emelhessem a Tribunálé gyűlésén, amíg érdemes nem vagyok rá. Nem érdekelt. Coeris hatalmas mágikus erődítmény, ilyet még soha sem láttam, akárhányszor erre a gigantikus várra gondolok, elfog a bizsergés. Coeris akárcsak mágusai hatalmasok és önelégültek, ottlétem alatt semmihez sem engedtek hozzányúlni, csupán egy-két ócska könyvet nyomtak a kezembe, aminek semmi hasznát nem vettem.

1197 tavaszán érkezett a váratlan fordulat, amikor elkísértem új Convntusom népét a szokásos Tribunáléra, hogy megismerjem az itt munkálkodó mágusokat. Ekkor történt, hogy Kékjég váratlanul bejelentette új Convetusának megalapítását. Új mesteremet látszólag felbosszantotta a dolog, de Coeris szavazata kevésnek bizonyult, a kérdés eldöntésében. Így hát mesterem elfogadta ugyan az alapítási szándékot, bár engem is az új Conventusnak ajándékozott. Végül is gondoltam ennél rosszabb már úgysem lehet. Hát így kerültem a Claustrum Crystallum Conventus „falai” közé 1198-ban.

A Conventus körülményei elég szegényesek bár az erő, amely mindannyiunkban munkálkodik, hogy valami újat, és hatalmasat építsünk, óriási. Társaim egy Flambeau, egy Merinita, és egy Björnaer.

A kezdeti nehézségeken túl, hamar kiderült számomra, hogy a helyen ahová költöztünk hatalmas erők munkálkodnak. Ez felkeltette bennem az érdeklődést, hogy megismerjem a bennem lakozó valódi hatalmat is, de minden erőmmel próbálok, mindenféle kísértésnek ellenállni, inkább műhelyemben alkotok, így talán kissé elodázhatom a vágyat a mágikus képességeim használatát illetően.

Jellemvonások: Önfeláldozó +1, Bizalmatlan +1

Név: Ramalundjam Ajit Chaman

Ramalundjam Ajit Chaman előtörténete:

Brahma teremtette világnak az 1163. évének Rudra, az erdők és viharok urának havában világra jött egy gyermek. E gyermek a maga korában természetellenesen gyorsan tanulta meg mindazokat az ismereteket, melyek az ember egyszerű létállapotához szükségesek. Egyszerű halandóhoz képest szinte azonnal felállt és járt, anyanyelvét is hamar elsajátította, ám különös mód mintha az állatokkal is megértette volna magát. A vének tudták, Ramal az istenek ajándéka. Egy fiú, aki a nép szemében hatalmas dolgokra hivatott.

Mikor férfivá érett, csodálattal tapasztalta, hogy képes érezni a világot összetartó egymásba fonódó végtelen erőket. Idővel felfogta s megértette azokat, majd hosszas, szinte napokig eltartó meditációk sokasága döntés elé állította. Úgy érezte eljött az ideje annak, hogy bebocsátást nyerjen az erdők szellemeihez. Ám ekkor egy titokzatos idegen érkezett a faluba, majd vizsgálat alá rendelte. Kasundra, úgy hírlett egykor őt is kiválasztottnak tekintették, de őérte egy öregebb és hatalmasabb ember jött, hogy magával vigye és kitanítsa. Most Ramal következett, s ha Brahma is ezt kívánta, akkor idővel Shargonum lesz, varázsvérű…

Elérkezett a beavatás ideje, de nem a népnek, hanem annak, amivé válnia kell. Próbák sokaságát kell kiállnia, melyeket évszázadok óta a szunnyadó erdő készít elő hogy Vaica, elsősorban beavatottá váljék, aki felemelkedik és eggyéválik az istenekkel. Igazságos, és nehéz próbák ezek, melyeket ha egyetlen rossz mozdulat vagy rossz gondolat kicsorbít, a hatalmas erdő kitagadja. Örökre.  Hosszú hónapok teltek el, egyedül saját magára hagyatkozva, mígnem ez erdő az utolsó próba elé állította, mely egyben a legnehezebb is volt. Az idő melyet a rengetegben töltött, olybá tűnt mégsem egyedül. Egy fenevad rejtőzött mögötte, hatalmas fekete párduc, ki figyelemmel kísérte minden lépését. Egy olyan állat, melynek szelleme a próbák során összefonódott már a fiúéval, csak az volt a kérdés, melyikük lesz erősebb.

Az utolsó próbának is vége, a legyőzött fenevad erős volt, de az ifjú Vaica nyerte el szellemét, s testét! Úgy bizony, az állat és ember közötti kapocs összekovácsolódott, s a két lélek együtt tovább él. Ramal szentül megfogadta az erdő szellemének szenteli életét, s vérét annak földjébe visszaadja. Eztán Ramal egy elfeledettnek tűnt ősi építmény romjaihoz ért, melyet Shiva istennek szenteltek egykor. Az idő rengeteg, nagy vadvilágot növesztett rá, s avatatlan szemek előtt talán nem is létezett. Ezen a helyen várakozott reá leendő mestere: Arakavej Kasundra, ki kellőképpen üdvözölte az ifjú Vaica-t, s bevezette az ősi templom gyökereihez, le a felszín alá. Ez volt az új otthona, Sitharta konventus, ahol családként élt még két Shargonum, Rahin Sida és Dzsakarta Gria. Mint mondták, éppen ideje volt már új tanítványt nevelni, így hát a konventus teljes jogú tagjává ért. Mire azonban ez bekövetkezett, rengeteg időt és megannyi energiát fordított arra ami körülvette őt, amire tanították. Megtanulta a nyugati kultúra nyelvezetét, tisztelegvén a szent hagyományoknak, mely latin nyelven szól, Háromszor Nagy Hermész rendjének tanait hirdetvén. Megismerkedett a rend igazi mivoltával és a mágia törvényével, valamint megkapta új, ám teljes nevét: Ramalundjam Ajit Chaman. Az erdők vigyázója névvel illették, s megtisztelték azzal is, hogy bemutattak egy negyedik tagnak, ám ő nem a konventus falai között élt, hanem benn mélyen az erdő szívében, a szunnyadó fák gyökerei alatt…

Ez a mágus volt kit igazi nevén sose szólítottak, talán nem is volt neki. Mindenki csak „Nagy Tanítónak” hívta közülük. Azt mondták öregebb volt már mindhármunknál együttvéve is, ám múltját sötétség borította. A nagytiszteletű mester száműzetésben élt, örök kárhozatra ítélte egykor a rend. Vannak, akik a kitaszítottak néven ismerik az övéit, mások kárhozottaknak és boszorkányoknak nevezték őket. Ám vannak még kik nem félnek kimondani valódi mivoltuk nevét, Diedne ház.

Ramal tudta, hogy Hermész rendje évekkel ezelőtt kiirtotta a házat, s azóta is üldözöttek amíg csak egy Diedne mágus is él széles e világban. Ám Ramalt megtiszteltetésként érintett e tény, s a későbbiekben igen sokat tanult „Nagy Tanítótól”, úgy tűnt a kegyeibe fogadta, mert kész volt sokat átadni a saját tudásából. A tudásból, melyet nem kellett papírra vetni sem tárgyakba plántálni, mert e tudás maga volt a mindenség. Ebből a tudásból élt a Diedne ház, s bár amit megtanított Ramalnak, vajmi kevés volt még ahhoz amit a kipusztult ház igazából őrzött. Tanításával egyidejűleg értette meg, a háború okát...gyarló irigység. Ekkor kissé megrendült a bizalma abban a rendben aminek ő valós tagja volt már, de Nagy Tanító bíztatta, és sok bölcsességgel látta el, melyekben megfogalmazta hogy Björnaer házi képviseletével, még megóvhat egy részt ama tudásból, és tapasztalatból melyet átadott. Ramalnak sokkal többet jelentett ő egymaga mint a rend, s igazából őt tekintette a mesterének.

Telt múlt az idő, mígnem a meglett kor felé közeledett, immáron a konventus, s a ház teljes jogú mágusaként, egyszer csak szóbeszéd járta hogy hatalmas sereg közelíti meg a hazát. E vérengző horda híre futótűzként terjedt, s egy időben érintette rossz hírként a konventust, hogy Európában szavazatot nyert egy ügy kivizsgálása. Tudomás szerint a fenyegető idegen sereget jöttek kémlelni, de abban is bizonyos volt hogy más titkok is megbújtak a háttérben. Ramal jól gondolta, mikor a közeledő Quesitorról hír érkezett a konventus sorsa megpecsételődött. Nem a közelgő vész, s nem is harc, hanem aljas cselszövés és ármány áldozatává vált.

A Quesitor, Gui Montag nem jött egyedül, két Flambeau kísérte. Végrehajtók voltak, kegyetlen harcosok az igazság nevében, a Rend nevében!  Ekkor hullott le a lepel az ármány valójáról, s az álarc egy barátról, Rahin ról. A Tremere házi mágus Ramal előtt került a konventusba, ami menedékéül szolgált néki, hiszen renegát mágussá lett. A kóda megszegése és a hatalomvágya sok ellenségeket szerzett neki, de megtalálta megbocsáttatásának s visszafogadásának kulcsát. Mikor rájött, hogy a Diedne házi remetével kapcsolatot ápolnak, egy percig sem tétovázott, s önként hozzájárult hogy feladja magát, vagyis inkább hogy saját érdekében ajánlatot tegyen a rendnek. Rahin Sida folyamatos információkat juttatott Európába, melynek kivizsgálása időbe telt, de ez volt a legkevesebb mindezért. Végül eljött az utolsó nap, s a Quesitor nem habozott, és nem kertelt sokat, csupán annyi időt hagyott az árulónak, hogy ismertesse Hermész rend ellen elkövetett bűneiket, amiknek első és legnagyobb mivolta „Nagy Tanító” volt. A többi összeszedett ás alaposan megszervezett bűnjeleket figyelembe véve a bíró úgy határozott, hogy az alapító mestert magukkal viszik, a többiekkel végeznek a végrehajtók! Esély se volt az ellenállásra, s tiltakozásuknak válaszaként Dzsakarta volt az első, aki elhullott a Flambeauk keze által. A mester utolsó kétségbeesett szavai sarkallták Ramalt arra, hogy meneküljön!

Ramal sikeresen kimenekült a titkos járatokon át, de azokat Rahin is ismerte s követte őt. Az üldözés nem tartott sokáig, az önhitt és magabiztos Tremere túlságosan elbizakodott volt, ami a vesztére vált. Egész egy szakadékig üldözte Ramalt, aminek egy rozoga hídja túlpartján be is érte. Nagy hibájára lebecsülte a Björnaer-t, itt az Erdő volt az úr! Vesztére a Tremere át akart kelni a hídon…nem sikerült neki. A tartókötél engedelmeskedett Ramal parancsainak s gúzsba kötve Rahin sikoltva a mélybe zuhant. Eztán már messziről látni vélte a füstöt mely egykori konventusából szállt az égre.

Keserűen, haraggal a szívében elindult, hogy felkutassa Nagy Tanítót, amíg még lehet. Sajnos nem lelte meg, soha többé. Lehet hogy végeztek vele is, vagy sikerült elmenekülnie nem tudta meg, ám annyi bizonyos s reménnyel teli volt számára hogy időnként hallani vélte holdtölte éjszakákon az erdő oltalmazó szívében a szunnyadó fák gyökereinél, mintha a remete szólott volna a fákon keresztül, a füvön, a mohán s a lombokon át, hogy „Ne veszítsd el azt aki vagy! Az erdő vigyáz rád és tanít téged, ha megvéded!!!” –ezek voltak Nagy Tanító utolsó szavai.

Ezután kezdetét vette egy új szakasza életének, melyben elhatározta, hogy Germániába megy, Björnaer alapító hazába. Kész volt maga mögött hagyni mindent, ami ezeddig Indiához kötötte, hisz tudta, ha itt marad, a tatár sereg végez vele, vagy rosszabb. Útja során sokáig vezették őt az állatok, különösen egy madár. Kharuk a vörös szemű énekesmadár egészen a határig kísérte, mígnem ott úgy tűnt elbúcsúzik s visszafordul hazájuk felé, ehelyett inkább meg akart mutatni valamit, vagyis valakit. Ramal kíváncsian követte, s a madár egy rongyos férfi karjára szállt, aki Shargonum hoz méltón üdvözölte. Mint kiderült, a rongyos alak nem idősebb húsz évnél, s jó ideje már annak is, hogy az erdőt járja. Újdonsült barátjáról megismerte, hogy egykor ő is Vaica akart lenni, de valószínűleg elbukott a próbák során. A beavatottá válás csak a kezdete egy népi hagyománynak, amit időtlen idők óta tisztelnek széles e honban. Ám vannak, akiket kijelöl a sors egy nehezebb próbára, s ha ezen is megfelel, csak akkor ismerszik meg egy felsőbbrendű hatalom mivoltával, hogy shargonum-má váljon. E szerencsétlenül járt kószát az erdő szellem nem tagadta ki, s talán ebből a kegyből az egyetlen ki részesülhetett bukása terhe mellett, bár a jogot hogy beavatottá váljék nem kapta meg, így elbújdosott, s némasági fogadalmat tett. Nem beszélt senkivel csak az állatokkal értett szót. Így szegődött társául Kharuk, a vörös szemű madár, ki hűen kíséri és segíti őt. Ramal úgy gondolta pártfogásába veszi ezt a kószát, s tanítja őt míg az ideje el nem érkezik, hogy beavatottá váljék. Eztán kósza bajtársként követte a mágust, és a természet mindig tartogat meglepetéseket, sokat tanultak együtt…egymástól.

Útjukban hazán kívül már messze jártak, amikor már Ramal érezte az erős mágikus hatást, mivel közeledtek Európa felé. Egy éjjelen Flabello nagymester jött el hozzá, s invitálta meg Erdőelvei tribunálé megnyitására melyben, ígérete szerint nagy szerepet fog vállalni. Így is történt, megvitatták a rend ügyeit s egyben születésre ítéltek egy konventust, melynek a tagjává lett. Mellette Merinita, Flambeau és a titokzatos tytalus ház tagja lettek újdonsült konventusuk alapítói, ám e kelletlen megalkuvást követően kijelölt lakhelyük felé zarándokoltak az Erőelvi Olt völgyébe, de Ramal tudta, hogy csak idő kérdése még hogy a Quesitor rátaláljon, mert rá fog s ez lesz a legerősebb próbatétel…

Jellemvonások: Büszke +1, Türelmes +2, Óvatos +1

Az 1198-1199- es évek kronológiája itt megtalálható.

Név: Ulrich Bereichert

1161. év, a bajor Bereichert család éltében a legboldogabb és a legszomorúbb nap volt egyben, ekkor születt meg Ulrich, és ekkor halt meg Elizabeth az édesanyja, Rudolf Bereichert a vagyonos nemes apa, egyetlen fia, büszkesége, és örököse. A fiatal Ulrich már kiskorában felkeltette környezete érdeklősét, nem mindennapi testi erejével és magasságával. A korai lovagi kiképzés hamar elnyerte jutalmát Ulrichot 14 évesen a lovagi tornák hőseként ünnepelték, de nemcsak a környéken vette hírét páratlan ereje, a hír a császár fülébe is eljutott. Így Ulrich 16 évesen maga a császár emelte lovagi rangba, majd ezután mindig maga mellett tartotta az ifjú hőst. Apja 17 évesen halt meg, így a fiú mindent egymaga örökölt, bár Ulrichot már ekkor sem érdekelték különösen a kincsek, és a földek sorsa, annál inkább a hadakozás, a hajnalig tartó tivornyák, és a nők. Felettébb feslett életmódjának, és szókimondó természetének köszönhetően sokak számára vált nem kívánatos személlyé, bár az egyszerű katonák, minden tiszteletét könnyűszerrel bármikor kivívhatta.

30 éves korára rátermett és kiváló harcos vált belőle, a főúri tanácsban is részt vett, birtokai jövedelmét nagyrészt már felélte, így mindig pártfogóinak pénzéből élt, meg kell hagyni ebből aztán volt bőven. A nagyurak kicsinyes háborúskodásaihoz szívesen használtak egy ilyen nagy erejű híres vitézt, kinek jelenléte sokszor el is döntötte az ütközetet. Az ekkoriban belviszályoktól hemzsegő Itáliában egyik majd másik hercegség szolgálatába szegődött még végül is Otto német herceg oldalán találta magát. Itt ismerkedett meg a híres Sieghart lovaggal, aki kegyelmet nem ismerő hadvezér hírében állt. Otto herceg véres háborúba kezdett Itália szerte, és ebben a háborúban Ulrich és Sieghard is részt vett, ők ketten több száz falu, és ezer ember elpusztításáért felelősek. 1190-es évek elején azonban rosszakarói tőrbe csalták, és Otto herceg megmérgezésének vádjával bűnösnek titulálták, amire a pápa is jóváhagyását tette. Hamarosan bekövetkezett Sieghard lovag pálfordulása és a bukott hadvezér emberei elől menekülve Ulrichal elhagyta Itáliát.

Az 1197 esztendőbe kötnek ki a csodás és a nyugati ember számára kevéssé ismert Szebenben, ahol akár éltük végéig elbújhatnak a rájuk leselkedő gyilkosok elől…

Jellemvonások: forrófejű -2, bátor +2, hiú -1, törtető -1, józan +2

Név: Benátóy Bátor ki Árpád fia ki Zoltán fia

Jellemvonások: hirtelen haragú +2, vakmerő +1, zavaró hangerő +1, okos +1, agresszív +1,

Víziszony +1

Név: Kornelius

Jellemvonások:

Név: Herold

Jellemvonások: Kémkedő +1, Pletykás +1, Nagyot mondó +1

Név: Köpcsük

Jellemvonások: Bátor +3

Név: Izmail Kadare

Jellemvonások: Furfangos +2, Önző +2, Bátor +1. Hírnév: Arab -2